Tavaly Bolla Jánost választották jászkapitánynak, aki ennek megfelelően a jászfelsőszentgyörgyi világtalálkozón át is vehette a felsorolt jászkapitányi jelvényeket. A jelképeket mindig csak a hivatalban lévő jászkapitány hordatja, kivéve a kapitányi medált (Györfi Sándor szobrászművész alkotása), amely a sajátja marad. A pecsét a – mára már csak jelképes – hatalmat, a kürt pedig a jász összetartozást jelképezi. A kapitány áldomás-ivása a kapitány-választási ceremónia legünnepélyesebb része, ezt követően ágyúdörgés adja tudtára mindenkinek, hogy új kapitány lépett hivatalba. Hivatalos bemutatkozásának és beiktatásának zárásaként, hagyományőrző huszárok kíséretében a jászkapitány körbelovagol a világtalálkozó helyszínén. A ceremónia mindig a korábbi kapitányok gyűrűjében, azok figyelő tekintete mellett zajlik, hozzájuk 2000-től már a kunkapitányok is csatlakozni szoktak.
Világtalálkozó a Jászság fővárosában
Az idei esztendőben, mivel az elmúlt 18 évben minden jászsági település otthont adott már a jászok világtalálkozójának, és egy kör bezárult, ismét Jászberényen a sor, hogy a hagyomány folytatódjon. A rendezvény méltó megvalósítása érdekében a városban szervezőbizottság vette kezébe a világtalálkozó ügyét és nem kisebb célkitűzéssel vágtak bele a szervezésbe, mint azzal, hogy legyen a jászberényi világtalálkozó három napján a jászoké a világ.
A programok összeállítása sok időt, energiát és nem utolsó sorban anyagi ráfordítást igényel, hogy a város méltó helyszíne legyen a rendezvénynek 2013. június 21-23. között. A város vezetése és a szervezők tudatában vannak felelősségük súlyának. Azzal, hogy újraindítjuk a világtalálkozók sorát, nemcsak méltó eseményen szeretnénk vendégül látni a jászokat, de új irányt, új alapokat is teremtenénk.
Az 1995 után ismét Jászberényben megrendezendő világtalálkozó nemcsak egy lesz a nyári fesztiválok közül. A mozgatórugó 1995 óta ugyanaz: a jász öntudat erősítése. A műfaját tekintve az országban egyedülálló rendezvény körvonalazódó programjai egyrészt igazodnak a korábbi találkozók hagyományaihoz, másrészt igyekeznek a buktatókat elkerülni.