A jászok világtalálkozójának története

A felsoroltakon túl gitártábor záró koncertje, pávakörök, kórusok, zeneiskolák és tánccsoportok bemutatói színesíthetik majd a programot. A nagyszínpadon Jásztánc gálát rendeznek, ahol minden műfaj bemutatkozási lehetőséget kap, este pedig a „Felszállott a páva” győztes Jászság Népi Együttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. A város kulturális arculatának meghatározó részét képezi a néptánc-hagyomány őrzése. A hagyományőrzés jelentős bázisa tehát a jászsági néptánc mozgalom. 1971-ben alakult meg Jászberényben, az azóta nemzetközi hírűvé vált Jászsági Népi Együttes, amely kezdettől fogva szívügyének tekinti a jászsági táncok összegyűjtését, megismerését és népszerűsítését. Az együttesnek napjainkban négy gyermek, egy ifjúsági és egy felnőtt csoportja működik. Az ő példájuk nyomán Jászapátin, Jászkiséren és Jászfényszarun és Jászdózsán is alakultak együttesek, és ma is sikeresen működnek. 2002-ben a jászsági néptánc együttesek új szervezeti formába tömörültek, s létrejött a Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A táncegyüttesek mindenkor hasznos időtöltést, s a fellépések révén pedig maradandó siker- és közösségélményt biztosítanak a gyerekeknek.

Az este ismét a kötetlenebb szórakozásra vágyóké, róluk ezúttal KOWALSKY meg a Vega koncertje gondoskodik, mely együttesnek egyik frontembere szintén jászberényi születésű. A rendezvényt tűzijáték zárja majd.

A kisszínpadon délelőtt és délután jászsági művészek és kulturális csoportok bemutatóiból kaphat ízelítőt a látogató, déltől pedig igazi zenés jászsági ebédben lehet része. A jászsági hagyományőrzésben ugyanis hangsúlyos szerepet kap az egykori népi ételek megismerése és beillesztése napjaink táplálkozásába. E téren igen eredményesen munkálkodik a Jászsági Vendéglátók Egyesülete, akik tíz éve minden nyáron megrendezik a Jászsági népi ételek főzőversenyét a jászberényi Margit-szigeten, amelyen nemcsak az idősebb korosztály, de a fiatalok is szívesen vesznek részt. Hasonló módon közkedvelt a jászapáti kakaspörkölt és a jászárokszállási birkapörkölt főző verseny, valamint a különböző szokásokhoz (pl. aratás, szüret), vagy programokhoz (falunap, lovasverseny) kapcsolódó főzőversenyek.

« Március 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31