A jászok világtalálkozójának története

A vasárnap ugyanis egy igazi jász(os) nap lesz a világtalálkozó során. A tervezett események között a következőket találjuk: jászsági ízek kóstolója és vására, jászsági pörkölttorta készítők találkozója, kézműves és kézimunkakörök seregszemléje, jász települések főzőversenye, Optikaland és Főtéri festőverseny – képzőművészet az utcán, jászsági művészek és Kulturális csoportok bemutatói.

A XIX. Jász Világtalálkozó harmadik napja egyben a Jászsági Művészek Fesztiválja is lesz. A szervezők elsődleges szándékuk, hogy az eddigi statikusabb formákat (kiállítások, bemutatók…stb) kiegészítve interaktív módon, testközelből a tevékenységeket kipróbálva ismerkedjenek az érdeklődők a helyi művészek munkájával. Céljuk, a művészeti ágakat úgy bemutatni, hogy a fesztiválon résztvevők ne csak szemlélői, hanem aktív részesei lehessenek egy-egy alkotó folyamatnak. A gondolat sikerét mutatja, hogy idén már nem először rendeznék meg a fesztivált, melytől azt remélik, tovább emeli a világtalálkozó harmadik napjának színvonalát és látogatottságát is. Idén nagy hangsúlyt szeretnének fektetni az ifjú tehetségek felkutatására és megmutatására. Mindemellett a Jászkerület Nonprofit Kft. égisze és támogatása alatt működő öntevékeny művészeti csoportoknak, kluboknak is egy új platformot szeretnének biztosítani tevékenységük bemutatására, ezzel is jobban ösztönözni őket a város kulturális életében való aktív részvételre. A szervezők a világtalálkozó programjának összeállításán és lebonyolításán túl is fontosnak tartják a kultúra szereplőivel való folyamatos kapcsolattartást és együttműködést, melyre szintén kitűnő lehetőség a Jászsági Művészek Fesztiváljának a világtalálkozó keretein belül történő előkészítése és lebonyolítása. A programban a képviseltetik magukat a zeneművészet (komoly- és könnyű zene, vokális zene), a népművészet (néptánc, népzene, népi kismesterségek), a képző- és iparművészet (festészet, grafika, szobrászat, tűzzománc, textil), valamint a táncművészet (rock and roll, társastánc, show tánc) műfajai is.

A program meghívott előadói, résztvevői lesznek a Hamza Múzeum és Jász Galéria, a Folklór Kulturális Közalapítvány, a Kézműves Kerekudvar- Tajti Erzsébet, a Jász Múzeum, a Palotássy János Zeneiskola, a Fejér Mária Népi Díszítőművészeti szakkör.

« Március 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31